Foci

Alkoholistának nevezték Détárit

A Vecsés NB II-es csapatának új szakmai igazgatója, Détári Lajos rögtön kínos szituációba került.
Kapcsolódó cikkek

A labdarúgó NB II-ben szereplő Pest megyei csapatnál a múlt héten történt váltás a szakmai részlegnél, Kántor Attilát menesztették a vezetőedzői posztról, szakmai igazgatónak pedig az egykori világválogatott Détári Lajost nevezték ki. Ő a hátralévő őszi meccseken le is ül majd a kispadra.

A kirúgott szakember az nb2.hu oldalnak velős véleményt fogalmazott meg utódjáról. Szerinte Détárit négy apuka nyomására nevezték ki, akiknek fiai keveset játszanak a csapatban. Ennél élesebb kritika is elhagyta Kántor Attila száját: “Détári gyermekkori barátom, de ki kell mondanom, hogy masszív alkoholista, hét napból hat napon teljesen részeg.”

A labdarúgó másodosztály aktuális eseményeivel foglalkozó portál megszólaltatta a Vecsés klubelnökét is. Földvári Tibor visszautasította Kántor Attila kijelentését.

Az elnök szerint Détári, mint minden ember, egy jó meccs közben megiszik egy-két sört. “Nyugodtan állíthatom, hogy nem alkoholista. Détári Lajos a szakma géniusza” – mondta Földvári, aki hozzátette, Döme óta nem tudunk felmutatni hozzá hasonlóan jegyzett labdarúgót.

A Vecsés jelenleg a 13. helyen áll a Ness Hungary NB II. Keleti-csoportjában.

AJÁNLOTT LINK:

Détárival nem lehet szakmai munkát végezni
A cáfolat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik