Foci

A legvégén egyenlített a Real, a Marseille gálázott

A francia Marseille tarolt a Zsolna otthonában, a nagy rangadón döntetlen született Milánóban.

A Milan – Real Madrid meccs tudósítását nyugodtan elhelyezhetnénk a Kultúra rovatunkban is, elvégre a játékosok már-már a jó ízlés határát súrolóan – mindkét részről – a színészkedésre helyezték a hangsúlyt. Estek-keltek, fogták a fejüket, kezüket, lábukat, miközben persze játék is folyt a pályán.

A Real Madrid az első félidőben sokkal jobban játszott Allegri együttesénél, több helyzetük volt, Higuain egyet ki is használt. Fordulás után Inzaghi lőtt gólt becserélését követően, majd egy hatalmas leshelyzet után második találatával már a Milan vezetett (ez volt a 70. európai kupagólja). A slusszpoén a 94. percben érkezett, amikor Pedro Leon egy tömörülést követően lőtt a hálóba. Továbbra is veretlen tehát Jose Mourinho a Real Madrid kispadján.

A Marseille elképesztő különbséggel, 7-0-ra nyert a Zsolna vendégeként, négyet rúgott a Chelsea és a Bayern, kikapott Ukrajnában az Arsenal.

Bajnokok Ligája, eredmények:

Basel – AS Roma 2-3 (0-2)
gólok:
Frei (69.), Shaquiri (83.) illetve Menez (16.), Totti (25., 11-esből), Greco (76.)

Cluj – Bayern München 0-4 (0-2)
gólok:
Gomez (12., 24., 71.), Müller (90.)

Chelsea – Szpartak Moszkva 4-1 (0-0)
gól:
Anelka (49.), Drogba (62. – 11-esből), Ivanovic (66., 90.), illetve Bazsenov (86.)

Zilina – Marseille 0-7 (0-4)
gólok:
Gignac (12., 21., 54.), Heinze (23.), Remy (36.), Gonzalez (52., 63.)

AC Milan – Real Madrid 2-2 (0-1)
gól:
Inzaghi (68., 78.), illetve Higuain (45.), Pedro Leon (94.)

Auxerre – Ajax 2-1 (1-0)
gólok:
Sammaritano (9.), Langil (84.) , illetve Alderweireld (80.)

Partizan Belgrád – Braga 0-1 (0-1)
gólok:
Moises (35.)

Sakhtar Donyeck – Arsenal 2-1 (2-1)
gólok:
Eastmond (28. – öngól), Eduardo (45.), illetve Walcott (10.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik