Foci

Őrült meccs volt az MTK-ZTE

Magabiztos volt a ZTE a Hungária körúton az első félidőben, a fordulás után egyenlített az MTK, mégis elbukott.

A Monicomp Ligában a forduló előtt a 2. helyen álló Zalaegerszeg alaposan elintézte az első 45 percben a kék-fehéreket, akiknek így érthetően kevés esélyük maradt a fordításra. Ehhez képest parádés fordulatnak lehettek szemtanúi a helyszínen szurkolók. Az MTK az 54., a 69. és a 85. percben is betalált, így 3-3-ra alakult az állás. Azt gondolhattuk, ez lélektanilag a hazaiak felé billenti a mérleget, de nem így történt. Panikvar a 89. percben megszerezte a győztes gólt.

A Haladás Aczél Zoltán első idegenbeli meccse alkalmával megszerezte a vezetést a Fáy utcában, de a Vasas azonnal kiegyenlített, így a félidőben döntetlen volt az állás. A Vasas végül a 90. percben szerzett góllal tudott győzni.

A Pápa az 52. percben szerezte meg a vezetést Siófokon Marics révén, és előnyét meg is tartotta.

A Győr gyorsan kétgólos előnyre tett szert a Kecskemét ellen, Pilibaitis (11-esből) és Bugerra góljával. A félidő hajrájában Némedi egyenlített büntetőből. A második játékrészben a Kecskemét veszélyesebben focizott, de nem tudott újabb gólt szerezni.

Monicomp Liga, eredmények:

MTK – Zalaegerszeg 3-4 (0-3)
gólok:
Könyves, Ladányi, Eppel, illetve Balázs, Simon, Rajcomar (11-esből), Panikvar

Vasas – Haladás 2-1 (1-1)
gólok:
Panchava, Németh, illetve Simon

Siófok – Pápa 0-1 (0-0)
gól:
Marics

Győr – Kecskemét 2-1 (2-1)
gólok: Pilibaitis (11-esből), Bugerra, illetve Némedi (11-esből)

Korábban: Ferencváros – Szolnok 1-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik