Foci

A szerbek fellebbeznek az UEFA-büntetés ellen

A huligánok miatt félbeszakadt, olaszok elleni Eb-selejtező 3-0-val az olaszoké lett - de csak első fokon.

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése alapján a szerbek zárt kapuk mögött kötelesek a következő hazai tétmérkőzésüket – a március 25-i, északírek ellenit – megrendezni, ezen kívül még egy találkozóra vonatkozóan hasonló büntetést kaptak, két évre felfüggesztve.

Az október 12-én félbeszakadt találkozó 3 pontját (3-0-s gólkülönbséggel) az itáliaiak kapták.

Az olaszok egy hazai mérkőzésüket játsszák zárt kapuk mögött, ám ennek a végrehajtását is felfüggesztette az illetékes UEFA-bizottság, amely az olaszokat 100 ezer, a szerbeket pedig 120 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújtotta. Ezen kívül az UEFA arra kötelezi a szerb szövetséget, hogy tartsa távol szurkolóit az idegenbeli Eb-selejtezőktől.

“Fellebbezést nyújtunk be a hétfői határidőig” – közölte szombaton Tomislav Karadzic szövetségi elnök.

A szombati szerb lapok megkönnyebbülten kommentálták az ítéletet: a Press címe szerint “Rosszabb is lehetett volna”, és az UEFA “megkegyelmezett” a szerbeknek. “Kaptunk egy utolsó esélyt” – írta a Blic, míg a Politika úgy fogalmazott: “Jól jöttünk ki az ügyből”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik