Foci

Emberhátrányban nyert a Loki a Fradi ellen

Kabát kiállítása miatt megnehezítette dolgát a bajnok, de végül le tudta győzni a jól küzdő Ferencvárost.

Egy nem túl magas szívnovalú mérkőzésen már az 5. percben megszerezte a vezetést a PSV elleni meccs után újabb fontos találkozót vívó Debrecen. Adriano odalépett Szakálynak, aki a 16-oson belül elesett. A 11-est Kabát lőtte a kapuba.

Ekkor még nem tudtuk, hogy az egykori újpesti csatár ténylegesen főszereplő lesz az este folyamán. Már csak azért is az lett, mert az 57. percben második sárga lapja miatt kiállították. Ezután nagyon igyekezett a Fradi, és ennek meg is lett az eredménye a 75. percben.

Rodenbücher góljára azonban volt válasza az emberhátrányban játszó DVSC-nek. Pontosabban Czvitkovics Péternek, aki a 88. percben kilőtte a bal alsó sarkot.

A Debrecen – győzelmével – a kilencedik helyről az 5. pozícióba lépett előre a tabellán. A Fradi maradt a negyedik.

Monicomp Liga, vasárnapi mérkőzés:

Debreceni VSC-TEVA – Ferencváros 2-1 (1-0)
gólok:
Kabát (5., 11-esből), Czvitkovics (88.), illetve Rodenbücher (75.)
kiállítva: Kabát (DVSC – 57.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik