Foci

Csak a gól hiányzott Nápolyban

A Napoli 0-0-s döntetlent játszott a szebb napokat is látott Liverpoollal, edzője szerint megérdemelte volna a győzelmet.

A nápolyiak szakvezetője, Walter Mazzarri szerint csak a gól hiányzott játékukból a Liverpool ellen. A nyáron a Sampdoria együttesétől érkező szakember szerint játékosai jó teljesítményt nyújtottak az angolok ellen, s ha az Anfield Roadon is ők játszanak majd olyan fölényben mint a San Paolóban, a gólok is megérkeznek.

„Mindent megpróbáltunk, ám nem tudtunk betalálni” – kesergett Mazzarri a klub hivatalos honlapján. “Egy olyan csapattal találkoztunk, amely végtelen rutinnal rendelkezik a nemzetközi porondon – az, hogy végigizgulták a találkozót azt jelenti, hogy a Napoli jól játszott. Ám azt nem lehet elhallgatni, hogy a Liverpool tervei valósultak meg, hisz az angolok úgy léptek pályára, hogy egy pontot akartak, s azt megszerezték.”

Az angolokat felkészítő Roy Hodgson azon kijelentésére, hogy tartalékos csapattal léptek fel, Mazzari úgy reagált, hogy aligha.
„Nem hiszem. Valójában Hodgson a legjobbakat küldte pályára azok közül, akikről úgy gondolta, gondokat okozhatnak nekünk. Más játékosok esetleg ezt nem garantálhatták volna.”

Tény, hogy a Liverpool a Reina – Kelly, Carragher (Kirjakosz, 46.), Skrtel, Konchesky (Aurelio, 65.) – Spearing, Poulsen – Jovanovics, Shelwey, Babel (Cole, 77.) – Ngog csapatnál azért tud jobbat kiállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik