Foci

Aczél nem fut a játékosok után

A Haladás újdonsült trénere szerdán szurkolói ankéton vázolta fel a csapat jelenlegi helyzetét.

Aczél Zoltán a hétvégén váltotta a szombathelyi kispadon a menesztett Csertői Aurélt, szerdán pedig az ő általa szervezett szurkolói ankéton beszélgetett a drukkerekkel. A fiatal szakember elárulta, nem ő jelentkezett be az állásért, Illés Béla kereste meg, türelmet pedig nem kér maga felé.

Aczél Zoltán célként a bentmaradást tűzte ki, a csapat felállásról elmondta, biztosan változtatni fog az eddigi formáción.

„Heti nyolc edzéssel készülünk. Hétfőn délelőtt konditermi vagy fakultatív edzésről beszélünk. Délután, majd kedden és szerdán kétszer-kétszer a fizikai felkészítésen van a hangsúly, szerda délután videózunk is. A csapat erőnlétét látva az általam elképzelt terhelésből vissza kellett vennem 20 százalékot. Lassú a csapatunk most, kontrajátékra nem igazán alkalmas. Nálam nincsen öreg és nincsen fiatal játékos. Játékos van. Az itt megismert fiataloknak azonban nem jó a mentalitása. Megelégedettnek is tűnnek, ezen változtatni kell. Én nem járok a játékosok után: az, hogy ki mit csinált a szabadidejében azt én úgyis látom az edzéseken” – idézi a szombathelyihaladas.hu Aczél Zoltán szavait.

A tréner hozzátette, Kenesei Krisztián nem küzd mentális problémákkal, rá vezéregyéniségként számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik