Foci

A Liverpool eladása újabb akadályba ütközött

Továbbra sem látszik tisztulni a kép a Liverpool eladásának ügyében, mert a két amerikai tulajdonos egy texasi bíróságon elérte az ügylet lebonyolításának halasztását.

Szerdán úgy tűnt, egy hét vita és ellenségeskedés után pont kerülhet a történet végére, és az amerikai vevőjelölttel, az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) érdekelt Boston Red Sox csapatát is birtokló New England Sports Ventures (NESV) nevű céggel, illetve annak tulajdonosával, John W. Henryvel megkezdődhet az eladás konkrét részleteinek kidolgozása.

A tengerentúli üzletember el is utazott Londonba, hogy találkozzon Martin Broughton ügyvezető elnökkel és a Liverpool vezetőségének további tagjaival, miközben érkezett a hír, hogy egy texasi bíróság időlegesen felfüggesztette az eladást.

A klub erre reagálva azt közölte, készen áll az utolsó akadály elmozdítására is, egyben jelezte, hogy a vezetőség gyakorlatilag előkészítette a Liverpool FC eladását a New England Sports Venturesnek. A testület alaptalannak és a klubra nézve hátrányosnak minősítette a texasi felfüggesztő határozatot, melyet a lehető leghamarabb szeretne semmissé tenni.

Kedden ráadásul új szereplő lépett a képbe: Peter Lim szingapúri üzletember jelezte, hogy korábbi ajánlatát megemelve 320 millió fontért vásárolná meg az FC Liverpoolt, és további 40 millió fontot fordítana játékosvásárlásra.

Broughton a múlt hét szerdáján állt elő azzal, hogy a vezetőség megállapodott az eladásról a New England Sports Venturesszel, amely ennek értelmében 300 millió fontért megveheti a klubot. A két tulajdonos, George Gillett és Tom Hicks azonban megváltoztatta az értékesítés előkészítésével áprilisban megbízott testület összetételét, hogy megakadályozza az eladást, a klub legfőbb hitelezője, a skóciai Royal Bank azonban ezt kifogásolta. Ezután került bíróságra az ügy.

Gillett és Hicks a helyi sajtó korábbi információi szerint 600 millió fontot szeretett volna kapni az angol klubért, amelynek péntekig 237 milliót kell visszafizetnie a skót banknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik