Foci

Új edző húzhatja ki a gödörböl Leandróékat

Dusan Bajevicet nevezték ki szerdán a korábban a Debreceni VSC-ben is szerepelt Leandrót foglalkoztató ciprusi Omonia Nicosia labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A 62 esztendős bosnyák szakember Takisz Lemoniszt váltja, aki azt követően állt fel a kispadról, hogy a gárda a közelmúltban sorozatban veszítette el bajnoki összecsapásait, s városi riválisától, az Apoeltől is kikapott 3-0-ra.

Az Omonia jelenleg negyedik a tabellán, de csak három ponttal marad el a listavezető Anorthoszisz Famagusztától.

A klub hivatalos honlapja szerdán közölte Bajevic érkezését, aki a görög AEK Athéntól szerződött a nicosiai együtteshez. A tréner – kisebb megszakítással – összesen húsz évet dolgozott Görögországban, ahol korábban játékosként két bajnoki címet nyert az AEK Athénnal. Edzői pályafutása során összesen négy görög csapatot irányított, s nyolc bajnoki címet szerzett, négyet az AEK, négyet pedig az Olimpiakosz edzőjeként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik