Foci

Hivatalos: ismét Tomiszlav Szivics a KTE edzője

Visszatért Kecskemétre a korábbi sikeredző, aki először az öltözőben tenne rendet a gyengélkedő csapatnál.

Nem is olyan régen írtunk róla, hogy gyakorlatilag eldőlt, Tomiszlav Szivics visszatér Kecskemétre, most pedig a hivatalos közlés is megjelent a kecskemetite.hu-n.

2008-ban 97 év után először lett bajnok vezetésével a Kecskemét, 12 ponttal megelőzve a Ferencvárost és 7 ponttal a Szolnokot. Első NB 1-es évében parádésan szerepelt a hírös város csapata, végül újoncként az 5. helyen végzett. A tavalyi év azonban rosszul kezdődött, így Szivicsnek mennie kellett, helyére Csertői Aurél került. Ő négy meccs után távozott, az új vezetőedző egészen szeptember közepéig Urbányi István volt. Ő az előző szezonban bent tartotta a csapatot, a 2010-11-es bajnokságban viszont rettenetesen rajtolt a KTE-vel.

Szivics korábban dolgozott a Feröer-szigeteken, ahol bajnokcsapatot csinált a B36 együtteséből. Szerb csapatok irányítása után érkezett 2007-ben Kecskemétre, majd miután távozott a hírös városból, a mai napig a szerb U19-es válogatott szövetségi edzője volt, csapatával a legutóbbi időkben is sikerrel szerepelt.

Sziviccsel hosszú távra tervez a KTE vezetősége, ugyanakkor ebben még nem állapodtak meg a felek, mivel az elsődleges szempont az volt, hogy a szakember minél előbb munkába álljon, így csütörtökön 17 órától már edzést vezet a Széktói Stadionban. Segítői Momir Ciric és Szabó István lesznek.

A KTE jelenleg 6 ponttal a 14. helyen áll a tabellán, hátránya 4 pont az előtte álló Vasassal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik