Foci

Capello magyarázkodik

Az angol válogatott szövetségi kapitánya szerint a játékvezető keveset hosszabbított Montenegró ellen.

Anglia kilátástalan játékkal csak 0-0-s döntetlent ért el Montenegró ellen. A délszlávok remekül védekeztek, s ha a védők hibáztak, a kapuban remeklő Mladen Bozovic nem tett szívességet. Az angolok az új Wembley 2007-es megnyitása óta először nem voltak eredményesek stadionjukban, s ezzel visszaszorultak a G csoportban. Csak másodikok.

A három meccs alatt hét pontot szerző angolokat a négyből tízet gyűjtő montenegróiak három egységgel előzik meg. Az ITV-nek nyilatkozó Fabio Capello, amellett, hogy dicsérte az ellenfelet, a keveset hosszabbító német Manuel Gräfe játékvezetőt korholta.

„Nem szeretem értékelni a játékvezetők tevékenységét, ám azt hiszem, már az öt cserének (ebből kétszer bekocogott az orvosi stáb is) köszönhetően is kevésnek bizonyult a háromperces ráadás.”

Capello a találkozót elemezve arra jutott, hogy Montenegrót igen nehéz legyőzni.
„Négy vagy öt helyzetünk volt, ám a kapus mindannyiszor megmentette őket. Jól védekeztek, s a középpályán is álltak a lábukon, ugyanakkor mindössze egyszer találták el a kaput, igaz, akkor a kapufát is. Montenegró masszív csapat, nagyon nehéz őket legyőzni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik