Foci

Kettős lábtöréssel műtik a Newcastle fiatalját

Hatem Ben Arfát már a hetedik percben le kellett cserélni a Manchester City elleni bajnokin Nigel de Jong belemenését követően.

A mindössze 23 éves tehetség a nyáron érkezett Newcastle-be kölcsönbe a Marseille együttesétől, eddigi fellépései során egyszer tudott a kapuba találni. Vasárnap ismét ott találta magát a kezdőben a Manchester City ellen, a 7. percben azonban le kellett cserélni, miután Nigel de Jong páros lábbal beleszállt.

Mint utóbb kiderült, nem úszta meg olcsón Ben Arfa, két helyen is eltört a lába, hétfőn pedig máris kés alá kell feküdnie, az előzetes hírek szerint akár fél évet is kihagyhat.

Az ügy pikantériája, hogy de Jongnak nem ez volt az első ilyen megmozdulása: egy márciusi barátságos mérkőzésen Stuart Holden lábát törte el, majd a világbajnoki döntőben Xabi Alonsót rúgta le. A holland nemhogy lapot nem kapott legutóbbi tettéért, a játékvezető le sem fújta az esetet…

A csúnya belépő:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik