Foci

Herczeg András: méltó ellenfelek voltunk

A Loki küzdött, hajtott, szervezetten játszott, de kikapott az Európa Ligában. A menedzser szerint jogtalan büntetővel.

“Méltó ellenfele voltunk a Sampdoriának, megnehezítettük a dolgukat, és úgy érzem, a büntető nem volt jogos. Elég érdekes felfogásban vezetett a játékvezető. Ezen a mérkőzésen nem érdemeltünk vereséget, de gratulálok a Sampdoria csapatána”k – idézi a loki.hu oldal a DVSC menedzserét.

Mint ismeretes, a Debrecen egy Pazzini által értékesített büntetővel kapott ki az Európa Liga 2. fordulójában, a Harkiv elleni 0-5-öt követően. Ez mindenképpen előrelépés, hiszen ezúttal nem tömték ki a csapatot. A büntetőnél egyébként Laczkó rántotta le ellenfelét látványosan.

“Nekünk is voltak helyzeteink, veszélyes lövéseink, és úgy gondolom – bár lehet, hogy sokan azt mondják majd, túlzott önbizalommal beszélek – nem sok hiányzott a meglepetéshez. Ebben a meccsben több volt a lehetőségek alapján. Ismét csapatként küzdöttünk, mindenképpen biztató a jövőre nézve, hogy volt tartásunk” – így Herczeg, aki azt is elmondta, Yannick és Szakály Péter is megsérült a találkozón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik