Foci

Két drukkert is kitiltottak Győrből

Egyik a győri Jimmy Jump, ő a Zalaegerszeg elleni meccsen futott be a pályára.

A kisalfold.hu cikke szerint két drukker sem látogathatja a közeljövőben az ETO meccseit, ugyanis kitiltották őket a Rába-parti stadionból.

Az ETO–ZTE-meccsen az egyik szurkoló a pálya közepére rohant, ott kifeszített egy sálat, majd az összecsapást közvetítő kamerába mosolygott – a rendezők vezették le a játéktérről a győri Jimmy Jumpot.

Schubert Tamás, a klub biztonsági igazgatója elmondta, a városi rendőrkapitányságon rendzavarás miatt feljelentést tettek az egyén ellen, Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője pedig 2011. szeptember 25-ig eltiltotta a klub sportrendezvényeinek (meccsek, edzések, szurkoló programok) látogatásától.

Az ETO–Debtrecen-meccsen a kamerák azt rögzítették, hogy az egyik szurkoló társaival és más szurkolókkal szemben agresszíven viselkedett, a tanúk arról panaszkodtak, hogy volt, akit megütöttek és meg is rúgtak. Őt a feljelentés után 2012. szeptember 10-ig tiltották ki a stadionból.

„A törvény szigorával mindent megteszünk azért, hogy rendet tartsunk a stadionban. Az eseményről kitiltott szurkolók fotóját kiadjuk a rendezőknek, biztos vagyok benne, hogy nem tudnak bejönni a mérkőzésekre. Egyébként nagyjából arcról is ismerjük azokat, akiket érhet ilyen büntetés” – mondta a megyei portálnak Schubert Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik