Foci

Élet a 6-0 után

A Ferencváros vezetősége azt tervezi, hogy megfellebbezi korábbi óvásának elutasítását.

Mint ismert, szeptember 11-én az Újpest a Ferencváros csapatát fogadta a magyar élvonalban, a lila-fehérek pedig történelmi 6-0-s győzelmet arattak a Megyeri úton.

Az összecsapás nem volt zökkenőmentes, már a meccs előtt megkéseltek egy fiatalt, a játékot pedig többször is meg kellett állítani, hol a pirotechnikai eszközök miatt keletkezett füst, hol a pályára igyekvő drukkerek miatt. A slusszpoén a gyepre futó Jimmy Jump volt.

Az FTC vezetői a meccset követően óvást nyújtottak be a Magyar Labdarúgó Szövetség felé játékvezetői műhibára hivatkozva, mondván a sípmesternek le kellett volna fújnia a meccset a lelátói állapotok miatt. Az MLSZ versenybizottsága végül elutasította ezt, mondván „a játékvezető a szabályoknak megfelelően járt el akkor, amikor a mérkőzést nem szüntette be, hanem annak folytatásáról és befejezéséről a játékvezető ellenőrrel, a szövetségi ellenőrrel, a szövetségi biztonsági ellenőrrel, illetőleg a szövetségi ellenőr segítségével a helyszínen tartózkodó rendőri egység parancsnokával folytatott egyeztetést követően döntött”.

Az ujpestfc.hu úgy tudja, a Fradi nem hagyja ennyiben a dolgot, szerdai közleményében pedig jelezte, hogy fontolgatja az óvás elutasításának megfellebbezését. Röviden folyt. köv.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik