Foci

Elégedett müncheniek

A Bayern 0-1-ről állt talpra Bázelben, a csatárjáték ismét hiányzott, egy klasszis megmozdulása döntött .

A Basel az elején kibekkelte a vendégrohamokat, majd egy okos kontrával előnybe került – ismét Van Buyten volt a ludas a müncheni védelemben. Szünet után viszont Müller kiharcolt egy büntetőt, majd a tizenegyest simán bevarró Bastian Schweinsteiger a hajrában megvillant, s ezzel eldöntötte a pontok sorsát.

„Nagyon fontos volt, hogy Svájcból győzelemmel távozzunk” – értékelt a meccs hőse az AP-nek. „A Basel az első lehetőségét kihasználta, s mi utána csak futottunk az eredmény után.”

A kapus Hans-Jörg Butt szerint a Bayern csak szünet után játszott elfogadhatóan.
„Mindegy, hogy a győztes gólt a 70. vagy a 90. percben szerzi egy csapat” – fogalmazott a kapus. „A győzelmünk megérdemelt, hisz a második félidőben csak mi játszottunk veszélyesen, igaz, az első játékrészben gyengén futballoztunk. Meg kellene szakítanunk, hogy mindig előnybe hozzuk ellenfeleinket.”

Az egykori Bayern-játékos, jelenleg a svájciakat felkészítő – 2001-ben a bajorokkal BL-diadalt ünneplő – Thorsten Fink ugyanakkor a vendégek hagyományos szerencséjét, a „Bayern-duselt” emlegette.

„A Bayern ismét igazolta szokott szerencséjét. Egy rögzített szituációból nyerték meg a mérkőzést. Nem tudom, miben hibáztunk a végén, a felvételek után talán okosabb leszek. A Bayern csapatjátéka nem volt meggyőző, viszont Schweinsteiger ismét igazolta, hogy az egyéniségek olykor meccseket nyernek. Hidegvérű, s az utolsó percig koncentrál.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik