Foci

Balotelli november végén rúghat labdába

A fiatal olasz támadó szerint hat-nyolc hetet vehet még igénybe a térdműtéte utáni felépülése.

A Manchester City balhés támadója nyáron szerződött a szigetországba a triplázó Intertől 24 millió fontért, augusztus 19-én csereként góllal debütált újdonsült csapatában a Temesvár elleni 1-0-s győzelem alkalmával az Európa Ligában.

A játékos ezt követően még nem tudta megváltani Angliát, szeptember 8-án ugyanis kés alá feküdt, a térdén kellett elvégezni egy beavatkozást. Az első orvosi jelentések október közepére várták a visszatérését, azonban felépülése lassabban megy a vártnál.

„Hat-nyolc hét múlva ismét pályán lehetek” – mondta a manchesteri reptéren várakozva Balotelli.

Az olasz csatár így minden bizonnyal már hadra fogható lesz december 16-án, amikor is a City Torinóba utazik, ahol a Juventusszal csap össze az EL keretein belül (az első felvonásra csütörtökön kerül sor). Mint ismert, a Zebrák drukkerei nem hordozzák a tenyerükön Balotellit, több ízben rasszista rigmusokkal bosszantották, amíg a rivális Inter játékosa volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik