Foci

Mutumba sorsa az ősszel dől el

Dr. Mezey Györgyöt, a Videoton szakmai igazgatóját nem győzte még meg a nyári igazolás.

A nyáron nagy hír volt a székesfehérvári csapat háza táján, hogy az előző szezonban svéd bajnoki címet nyert Bojan Djordjics és Martin Mutumba a koronázóvárosi együttesben folytatja karrierjét. Előbbi ehhez képest csak a hétvégén kapott először lehetőséget az NB I-ben (a Maribor elleni párharcban is jutott neki egy kis szerep), míg utóbbit maximum a tartalékok meccsén lehetett eddig látni.

„Eddig még nem láttam tőle olyan teljesítményt, amely arra jogosítaná, hogy legalább a tizennyolcas keret tagja lehetne” – mondta a vidi.hu-nak Mezey arra a kérdésre, miért nem játszott eddig az első csapatban Mutumba, majd hozzátette, hogy közel sem volt akkora a vételára, mint ami a sajtóban elterjedt.

„Djordjicnak jobban megy az alkalmazkodás, ő előrébb tart, míg Mutumba helyzetét az is nehezíti, hogy vannak magánéleti gondjai. Az őszi szezon folyamán kiderül, hogy alakul a továbbiakban a sorsa. Mutumba bemutatkozásának az ideje az én kompetenciám és felelősségem. Az pedig, hogy miért cserélték le őt legutóbb az NB-II-es mérkőzésen, Hartyáni Gáboré. Való igaz, hogy a mérkőzések előtt közösen határozzuk meg, kik játszanak, milyen poszton és feladattal, de a játék folyamatában már csak egy ember lehet felelős, az, aki a kispadon ül. Ha Hartyáni Gábor úgy látta, hogy a Mutumba által nyújtott teljesítmény kevés és lecserélte, ez teljes mértékben az ő dolga” – folytatta Mezey.

A szakvezető azt is megpendítette, hogy a nemzetközi statisztikák is azt mutatják, tíz igazolásból kettő az, amelyik valóban beválik, erre Ibrahimovic, Huntelaar és Beckham példáját hozta fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik