Foci

Kormányhatározat: új debreceni stadion épülhet

Október 15-ig készítik el a finanszírozási és ütemezési terveket tartalmazó előterjesztést.

Az előkészületekhez szükséges terveket a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól és a sportot is felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól várják. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő elmondta, a kormány ennek figyelembevételével készíti majd el a 2011-es, a 2012-es és a 2013-as költségvetést is.

Az indoklás szerint a 2000-es években legeredményesebben szereplő magyar labdarúgócsapat új stadionja gazdasági és fejlesztési fellendülést hozhat Debrecen városának és a régiónak is.

A kormány másik határozata szerint a iskolai utánpótlás labdarúgóprogramban tavaly részt vevő 950 tanár és edző 114 milliós elmaradt bérét a költségvetés tartalékából átcsoportosítva kifizetik.

2009-ben egyébként a programban 792 iskola 32 ezer diákja vett részt, azonban az előző kormány elszámolási és bürokratikus okok miatt nem fizette ki az edzők és tanárok juttatásait – mondta el Szijjártó Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik