Foci

Az MSZP nyomozást rendelne el az Újpest-Fradi kapcsán

Az MSZP azt kéri, hogy a rendőrség bűncselekmény gyanújával folytasson nyomozást a múlt heti Ferencváros-Újpest mérkőzésen történtek miatt.

Harangozó Tamás szocialista politikus szerint nem normális, hogy a futballstadionok környékén élőknek rettegniük kell a mérkőzések miatt. Ennek véget kell vetni – szögezte le.

Hangsúlyozta: a futballhuliganizmus visszaszorításának jogszabályi feltételei most is adottak, az ehhez szükséges törvénymódosításokat az előző kormány idején fogadta el a parlament. A szocialista politikus Tarlós Istvánnak azt üzente, hogy mielőtt ígéreteket tesz, tájékozódjon a valós helyzetről. Felidézte: 2009-ben a közrendvédelmi csomag részeként módosította az Országgyűlés a sporttörvényt, a fokozatosság jegyében, megteremtve annak a lehetőségét, hogy legyen névre szóló jegy, szurkolói kártya, beléptető rendszer vagy lehetőség a szurkolói csomagok átvizsgálására.

Hozzátette: ezek lehetőségként adottak a kluboknak, kivéve a kiemelt a kiemelten kockázatos sporteseményeket, ahol a mostani törvény szerint is kötelező ezeket a szabályokat alkalmazni.

Harangozó Tamás kitért arra: a törvény ezzel párhuzamosan megteremti annak a lehetőségét, hogy a kitiltott, eltiltott szurkolókat távol tartsák a meccsektől.

Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a jelenlegi szabályok szerint ha a rendőrség úgy ítéli meg, hogy a sportrendezvény biztosítása nem megfelelő, akkor akár a mérkőzés előtt, akár közben is bármikor elrendelheti leállítását, zártkörűvé nyilvánítását vagy a szurkolói létszám korlátozását.

Harangozó Tamás ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy a büntető törvénykönyvet 2008-ban már szigorították, a garázdaság kiegészült a nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal, amelyért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A módosítás másik fele az volt, hogy a rendezvény szervezőinek jogszerű rendészeti intézkedéseivel szembeszegülők is bűncselekményt követnek el – idézte fel.

Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje pénteken nyilatkozott arról, hogy a magyar labdarúgásban tapasztalt szurkolói vandalizmust a klubok önerőből nem tudják felszámolni, ehhez szigorúbb törvényekre és példastatuálásra van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik