Foci

Elmarad a Zete-Vidi – megvan az új időpont

A zalaegerszegi pályára váratlanul sok eső zúdult, így játékra alkalmatlan a ZTE Aréna gyepszőnyege.

A vidi.hu beszámolója szerint a Zalaegerszeg vezetői jelezték a székesfehérváriaknak, hogy a stadion centerpályáján áll a víz, így minden bizonnyal nem tudják megrendezni a meccset. A két klub már aláírta a közös nyilatkozatot, amelyben a mérkőzés elhalasztását kérik.

„Jelenleg úgy néz ki, 99 százalék, hogy nem játszunk. Egyelőre hivatalos döntés nincsen, csak telefonon zajlott a kommunikáció, mindenesetre úgy tűnik, szeptember 28-án, kedden kerülhet sor a találkozóra a Duna TV közvetítése mellett. Áll a pályán a víz, így nem lehet ma meccset játszani” – mondta Dézsi Attila, a zalaiak ügyvezetője a pepsifoci.hu-nak

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága aztán pénteken kora délután döntött: a találkozó új kijelölt időpontja: szeptember 28. (kedd) 19 óra. A testület az NB I 6. fordulójából, szeptember 11-én (szombat) 18 óráról elhalasztott Kecskeméti TE-Ereco–Szombathelyi Haladás bajnoki mérkőzés lejátszását október 9. (szombat) 17 órára jelölte ki.

Az ugyancsak a 6. fordulóból elhalasztott, szeptember 11-én (szombat) 19 órára kijelölt Paksi FC–Lombard Pápa Termál FC bajnoki mérkőzést október 9. (szombat) 18 órakor rendezik meg.

Elmarad az NB II Nyugati csoport 6. fordulójában a szeptember 18-án (szombat) 16 órára kitűzött FC Ajka–Kaposvölgye VSC bajnoki is, a meccs megrendezésére. A találkozó új kezdési időpontját az MLSZ versenybizottsága később állapítja meg.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.