Foci

Dzsudzsákék edzője a győzelmet hiányolja

A PSV Eindhoven a magyar középpályás utolsó pillanatokban esett góljával mentette 1-1-re a Sampdoria elleni meccset.

Ahogy arról már írtunk, a Debrecen csoportjában igazi magyar rangadót rendeztek melyen a hazaiaknál Dzsudzsák Balázs, a vendégeknél Koman Vladimir is a kezdőben kapott helyet.

Az olaszok szereztek vezetést, a 90. percben azonban Dzsudzsák értékesített jobbal egy lecsorgó labdát, 1-1 lett a vége.

„Rászolgáltunk a sikerre, miután kapituláltunk ugyanazt a focit tudtuk játszani, ami miatt szeretnek minket a szurkolóink. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ugyanakkor nem tudtuk értékesíteni őket. Vegyesek az érzelmeim, mivel a győzelmet érdemeltünk, azonban a sportban más kiérdemelni valamit és más az, hogy mi az amit ebből el is tudsz érni. Gratulálok a csapatomnak a teljesítményéért” – idézi az fcupdate.nl Fred Rutten szavait.

Domenico Di Carlót, a Sampdoria vezetőedzőjét nem lepte meg a későn bekapott gól.

„Minden tiszteletet megérdemelnek a játékosaim, akik az első félidőben pazarul teljesítettek. A szünet volt tíz perc, amikor nem igazán voltunk benne a játékban, de szerencsére összekaptuk magunkat. A hajrában esett gólra a helyzetek száma alapján nem meglepő, úgyhogy az eredmény jónak mondható. A Samp egy jó erőkből álló PSV ellen bizonyított” – eleveníti fel a genovai együttes honlapja Di Carlót.

A mérkőzés góljai:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik