Foci

Mourinho lesz a portugál kapitány?

A Portugál Labdarúgó Szövetség (FPF) a Real Madridot irányító José Mourinhót kéri fel az októberi Európa-bajnoki selejtezők levezénylésére.

Gilberto Madail FPF-elnök csütörtökön Madridba utazott, hogy egy hónapra “kölcsönkérje” a trénert a királyi gárdától a Dánia és Izland elleni kvalifikációs mérkőzésekre.

Carlos Queiroz szakvezetőt egy hete menesztették, miután a nemzeti csapat az első két selejtezőjén mindössze egyetlen pontot szerzett Ciprus és Norvégia ellen. Mourinho azóta kijelentette: a spanyolokat 2008-ban Európa-bajnoki címig vezető Luis Aragonest látná szívesen a portugál kispadon.

A Special One egyébként eddigi három mérkőzésén veretlen a blancók vezetőedzőjeként: a spanyol bajnokság nyitó fordulójában ugyan csalódást keltő döntetlent ért el a csapata a Mallorca otthonában, a múlt hétvégén azonban a Vadócz Krisztiánt nélkülöző Osasunát már legyőzte a Real, szerdán pedig az Ajaxot focizta le a pályáról Mourinho legénysége a Bajnokok Ligájában.

Ez a szereplés ugyan elvárható a Madridtól, azonban azt nem árt tudni, hogy a világbajnokság utáni szabadságolások, illetve az Európa-bajnoki selejtezők miatt nem sok edzésen vett részt együtt a keret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik