Foci

Vezetett, de kikapott a Szolnok a Viditől

A Videoton együttese hazai pályán 3-1-re verte az NB I újoncát a Soproni Liga vasárnapi mérkőzésén.

Az első félidőben a Videoton uralta a mérkőzést, Mezey György játékosai azonban sokat hibáztak a pálya utolsó harmadában, így csak helyzetekig jutott a székesfehérvári csapat.

A 35. percben Remili egy 30 méterről leadott szabadrúgással jelezte, a vendégek is a pályán vannak, majd kisvártatva büntetőhöz jutott a Szolnok, Hidvégi rántotta le Pisanjukot, Alex értékesítette magabiztosan a pontrúgást. A kettős sípszó előtt Nikolics egalizálhatott volna, a labda azonban elakadt a bravúrt bravúrra halmozó Kövesfalviban.

A második felvonás elején aztán Lipták törte meg a hazai gólcsendet, Vasziljevics beadását bólintotta két védő közül a hálóba. A középpályás ezt követően szerzett egy lesgólt is, majd Sándor lökete pattant egy védőről a szolnoki kapuba – fordított a Videoton.

A hajrába érve dőlt el a meccs, a hazaiak passzolták be magukat a tizenhatoson belülre, majd a gólhelyzetbe kerülő Gosztonyit rúgta fel Mile, a játékvezető piros lapot adott és büntetőt ítélt, Alves pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest.

A folytatásban a Videoton jól tartotta a labdát, majd Andics találta telibe a lécet szabadrúgásból, a kipattanót Vujovics fejelte szintén a keresztlécre, így maradt a 3-1.

Eredmény:
Videoton – Szolnok 3-1 (Lipták 53., Sándor Gy. 64., Alves 77 – 11-esből ill. Alex 41. – 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik