Foci

Queirozt kirúgták

Carlos Queirozt azonnal hatállyal menesztette a Portugál labdarúgó-szövetség.

„Azonnali hatállyal megszüntettük Queiroz szerződését, a döntést már közöltük a trénerrel is, s hamarosan az indoklást is kézbe veheti” – közölte csürtökön este a portugál szövetség.

Queiroz szerződése eredetileg a 2012-es Európa-bajnokság végéig szólt. Rui Patricio, a tréner ügyvédje az elbocsátás módját aggályosnak tartja, és jelezte, védence igényt tart kompenzációra, az ugyanis a megállapodás szerint megilleti, ha „ha konkrét sérelem nélkül küldik el”.

Az 57 éves szakvezető elbocsátása – pestiesen szólva – benne volt a pakliban, miután az általa irányított válogatott már a vb-re is nehezen jutott ki, majd Dél-Afrikában csak Észak-Koreát tudta legyőzni, és a nyolcaddöntőt követően búcsúzott. Az Európa-bajnoki selejtezőben történt botlásokat, a Ciprus elleni döntetlent és a Norvégia elleni vereséget pedig már nem tudták megbocsátani neki, még akkor sem, ha ezeken a meccseken a doppingellenőrökkel történt májusi afférja miatt kapott eltiltása okán nem ő, hanem egyik segítője dirigált a kispadról.

A portugál szövetség vezetői azt ígérik, hogy a válogatott következő mérkőzéséig – az október 8-án esedékes dánok elleni, újabb Európa-bajnoki selejtezőig – megtalálják Queiroz utódját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik