Foci

Pagliuca: jól döntött az Inter

A milánóiak volt világklasszisa szerint a fekete-kék vezetőség jól tette, hogy nem forgatta fel keretét.

A Sampdoria és az Inter, illetve a Bologna és az olasz válogatott egykori remek kapusa úgy véli, az Inter vezetősége azt tette, amit tennie kellett: nem költekezte túl magát a nyári átigazolási piacon, ezzel meglévő játékosai önbizalmát is növelte. A 43 éves Gianluca Pagliuca szerint legfontosabb, hogy megmaradt az egyensúly a csapatban.

„Tavaly az Inter mindent megnyert. A bajnokságot, a Bajnokok Ligáját, az olasz kupát és az olasz szuperkupát is. Ebből következik, hogy a keret rendben van, s nem volt különösebb szükség új szerzeményekre” – árulta el a milánóiak nem hivatalos oldalán (FCInter1908.it). „Felborulhatott volna az egyensúly a régi és új játékosok között.”

A kapus úgy véli, az Inter játékosai a legesélyesebbek az aranylabdára, az 1994-es vb-ezüstérmes szerint a holland Wesley Sneijder mellett az argentin Diego Milito is favorit. Ugyanakkor a madridi Iker Casillasért is szorít.

„Sneijder megérdemelné, de Milito is” – tette hozzá a 2007-ben visszavonult nagyság. „Mellettük Iniesta, Xavi és Iker Casillas is befuthat, ha nem interes nyer, örülnék, ha Casillas lenne.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik