Foci

Hazai pályán kapott ki a Vasas

Az esős, három 11-essel és két kiállítással tarkított találkozó után a kaposváriak elvitték a három pontot a Fáy utcából.

A forduló előtt a Kaposvárnak és a Vasasnak is 10-10 pontja volt, mindkét csapat a várakozásokon túl szerepel az idei bajnokságban. Az angyalföldiek hazai pályán megverték már a Győr együttesét is, így ők számítottak esélyesebbnek.

Ehhez képest a rendkívül nehéz körülményekhez – szakadt az eső – a Kaposvár alkalamzkodott jobban az első félidőben. Először a 13. percben született gól, Pavlovics 11-esből köszönt be Véghnek, miután Oláh Lórántot buktatták.

Egy perccel később Végh hibázott, elnézett egy beadást, Dzsavad pedig nem hibázott (0-2). A félidőben már nem született több gól, fordulás után azonban igen.

A Vasas is lőhetett egy büntit, Ferenczi pedig nem hibázta el a 11-est az 53. percben. Két perccel később viszont nagyot hibázott, kiállíttatta magát. Nem sokkal később meg is torolta a bakit a fiatal Kaposvár. Oláh Lórántot ezúttal Gáspár buktatta, Bede Ferenc játékvezető pedig ismét 11-est ítélt: Gujics vágta Végh kapujába a labdát a 68. percben.

Bedét aligha zárják a szívükbe a piros-kékek szurkolói, ugyanis a 86. percben Gáspár Józsefet is az öltözőbe küldte a játékvezető.

Sisa Tibor együttese viszont folytatja parádés szereplését az idei bajnokságban, minimum holnapig vezetik a tabellát 13 pontjukkal.

Eredmény, Soproni Liga, 6. forduló:

Vasas – Kaposvári Rákóczi 1-3 (0-2)

gólszerzők: Ferenczi (53. perc, 11-esből), illetve Pavlovics (13., 11-esből), Dzsavad (14.), Gujics (68., 11-esből) – kiállítva: Ferenczi (55.), Gáspár (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik