Foci

Beckham megküzd a válogatottért

A 35 éves labdarúgó várhatóan ott lesz a Los Angeles Galaxy keretében a hétvégi MLS-fordulóban.

Mint ismert, David Beckham még a milánói kölcsönjátéka idején szenvedett Achilles-ínsérülést, emiatt pedig lemaradt a dél-afrikai világbajnokságról, melyen az angol együttes jócskán alulmúlta a várakozásokat.

Az angol The Sun cikke szerint a Los Angeles Galaxy a héten hivatalosan is levette a játékost a sérültlistáról, így a középpályás minden bizonnyal ott lesz a kispadon magyar idő szerint vasárnap hajnalban, amikor csapata a Columbus Crew ellen játszik.

„Hat hónap játék nélkül – nagyon nehéz időszak volt. Életemben először fordult elő velem ez. Nagyon frusztráló, amikor egy sérülés miatt nem tudsz a csapatod segítségére lenni, ugyanakkor felerősítette bennem azt, hogy nagyon szeretem ezt a játékot. Ameddig tudok, addig a pályán szeretnék lenni. Jól érzem magam és készen állok a bevetésre, mindent megtettem a rehabilitáció alatt, hogy a lábam visszanyerje az erejét. Pihenésre volt szükségem, túl sokat játszottam az utóbbi pár évben és ennek következménye a sérülés. Ezentúl jobban odafigyelek magamra” – nyilatkozta a felépülő David Beckham.

A Spice Boyként becézett játékos pár szó erejéig kitért Fabio Capello azon nyilatkozatára, mely szerint Beckham már „túl öreg” az angol válogatotthoz.

„Természetesen nagyon meglepett, hogy azt mondta, túl öreg vagyok. Később azonban beszéltünk erről, elmondott nekem is mindent. Elárulta, hogy ha jól játszom, akkor számol velem” – zárta mondandóját a 115-szörös válogatott Beckham a The Sunnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik