Foci

Defoe és Balotelli is kidőlt

Az angol nagyok közül a Tottenham Hotspur és a Manchester City is heteket várhat egy-egy klasszisa felépülésére.

Az angol és az olasz válogatottnál is aggódhatnak, ugyanis Jermaine Defoe és Mario Balotelli is hosszabb időre kidőlt csapatánál. Defoe az angolok Svájc elleni 3-1-re megnyert Eb-selejtezőjén szenvedett bokaszalag-sérülést, míg a City fiatal olasz válogatottjára műtét vár Paviában, a csatárnak a térde rakoncátlankodott.

Defoe a Spurs Bajnokok Ligája-szerepléséből aligha szakít ki oroszlánrészt. A The Mirror úgy értesült, a bolgárok ellen hármat hintő szélső akár nyolc hétig sem játszhat, miközben a londoniak az Interrel és a Werder Bremennel is megmérkőznek a BL-ben.

A Sky Sport Italia úgy tudja, Balotelli a City temesváriak elleni augusztus 19-i Európa-Liga selejtezője után fájlalta a térdét, s a vizsgálatok kimutatták, hogy oldalszalagjait operálni kell. A 20 esztendős játékos mintegy hathetes kihagyásra kényszerül.

Az olasz a Chelsea és az Arsenal elleni bajnoki rangadókon nem szerepelhet, de az Európa Ligában is hiányozni fog, legalább két meccsről – az angolok a Salzburg ellen kezdik a nemzetközi menetelést, ezt követően a Juventus elleni torinói kiruccanás következik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik