Foci

Mezey lát fejlődést

A Videoton vezetőedzője a felnőtt csapattal elégedett volt, az U21-es válogatott szereplésében azonban csalódott.

Mezey György a vidi.hu-n értékelte a keddi napot, amelyen Egervári Sándor csapata és az olimpiai válogatott is pályára lépett. A felnőttek kapcsán látta a fejlődés jeleit, a szurkolókat pedig türelemre intette.

„Döcögve indult a Moldova elleni mérkőzés, de a sok kritikusnak üzenném, hogy egy négy-öt helyen megújított, változóban lévő csapatról beszélünk, s az eredményt hozó átalakítások bizony nem mennek egyik napról a másikra. Határozottan látszanak viszont a lépések, különösen a második félidőben volt mindenki a helyén, s ennek köszönhetően magabiztosabb volt az egész csapat. A győzelem nagyon kellett, mert ez tűzben tartja a gárdát. Türelemre, megértésre, empátiára van szükség a szurkolók részéről, a kapitánynak pedig önbizalomra, hogy a kritikákon túltegye magát, és tovább tudja folytatni a megkezdett munkát. A saját játékosainkat csak dicsérni tudom a tegnapi selejtező kapcsán, az apró és nagyobb hibák mellett is jó teljesítményt nyújtottak. Ezeket majd megbeszélem velük, ha visszajöttek” – idézi a vidi.hu a szakembert.

Az U21-es együttes kapcsán elmondta, valami nem stimmel a csapattal, pedig Mezey György szerint Róth Antal “érti a szakmát”. Annak ellenben örül a tréner, hogy Szakály Dénes és Lencse László is kezdőként kapott szerepet a bosnyákok elleni 0-0 alkalmával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik