Foci

Hihetetlen eredmény: 49-0 lett a magyar focimeccs vége

A Tolna megyei U-19-es bajnokság I. osztályában a Majos csapata alázta le a Dunakömlőd együttesét.

Gyorsan tegyük hozzá, hogy a vasárnap délután lejátszott mérkőzésre a vendégek mindössze nyolc játékossal tudtak kiállni. Az mno.hu beszámolója szerint ráadásul a Dunakömlőd becsülettel végigküzdötte az összecsapást, pedig ha egyik játékosuk sérültet jelent, akkor a játékvezető kénytelen lett volna lefújni a meccset.

Már az első percben betalált a hazai Majos, a félidőre pedig már 26-0 virított az eredményjelzőn. Rafai Márk 18, Kardos Márkó pedig 16 góllal vette ki a részét a nem mindennapi sikerből.

A dunakömlődi fiatalok nem állnak valami jól az idei kiírásban, az eddigi három meccsen összesen 104 gólt kaptak és egyet sem lőttek. A Bátaszéktől 22-t, a Tamásitól pedig 33-at kaptak, mind a két meccsen megvoltak 11-en, utóbbin még két cseréjük is volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik