Foci

Heinz: még jó, hogy nem hagytam abba

A Győr ellen duplázó támadó szerint első találata kulcsfontosságú volt.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros remek játékkal rukkolt elő a Győr elleni bajnokin, ennek pedig meg is lett az eredménye: Prukner László legénysége 3-0-ra verte a nemrég még az Európa Liga selejtezősorozatában vitézkedő ETO-t.

A találkozó hőse a két gólt szerző Marek Heinz, a rutinos támadó az ftc.hu-nak elmondta, jól érzi magát a Fradiban.

„Tudtuk, hogy a Győr egy remek csapat, ezért nagyon jót tett a játékunknak a korai gól. Ez teljesen megváltoztatta a játék menetét, hiszen nem egy védekező ellenféllel kellett játszanunk. Úgy éreztem, hogy a második gólom teljesen megnyugtatta a csapatot, egyre nagyobb önbizalommal tettük a dolgunkat. Fantasztikus volt a hangulat, a szurkolók is kellettek ahhoz, hogy ilyen játékot nyújtsunk. Nyáron felmerült bennem a visszavonulás gondolata, de egyáltalán nem bántam meg, hogy nem fejeztem be a focit. Kitűnően érzem magam a Ferencvárosban és Budapesten is. Gyönyörű város, nekem egy kicsit nyüzsgő, de idővel ezt is megszokom.
Nemrég 10 napot töltött nálam a családom, ők is jól érezték magukat, most azonban már otthon vannak, hiszen nálunk is elkezdődött az iskola” – idézi Heinzet az ftc.hu.

A meccs összefoglalója benne Heinz gyönyörű duplájával:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik