Foci

Horváth reméli, nem csak egy évig tart a holland kaland

A Fejér Megyei Hírlap úgy tudja, véglegessé vált az előző szezon legjobb védőjének átigazolása.

A Breda együttese már fél éve megfigyeli Horváth Gábort, a Videoton 25 éves középpályását, az fmh.hu pedig már tegnap megpendítette, hogy a magyar válogatott játékos egy évre kölcsönbe megy Fehér Csaba együttesébe, a Bredába.

A Videoton hétfő esti közleménye szerint akkor még csak az egyeztetésnél jártak a felek, kedden azonban már maga a játékos adott interjút a Hírlapnak.

„már régóta szerettem volna kipróbálni magamat egy színvonalas európai bajnokságban. Tudomásom szerint a Breda már fél éve figyelt, az első, a belgiumi felnőtt válogatott mérkőzésemen is ott voltak a megfigyelői. Az érdeklődést most a tényszerű megvalósulás követte. Szeretném bebizonyítani, hogy jó futballista vagyok, és a csapat stabil játékosa szeretnék lenni. Nagyon remélem, hogy a holland bajnokság a hasznomra válik, s nem csak egy évre szól majd. Mezey Györgynek köszönhetően a legutóbbi egy évben szakmailag sokat fejlődtem, érettebb és komolyabb lettem, de egy sportoló ne legyen elégedett önmagával, s én is ezt tartottam szem előtt. Szeretnék kiteljesedni, még jobb futballista lenni, visszakerülni a válogatott keretébe, mert szívügyem a nemzeti csapat, a többi között ezért is megyek a holland bajnokságba” – nyilatkozta a Székesfehérváron csak Kisperaként emlegetett Horváth az fmh.hu-nak.

Az egyezség alapján a védő egy évig lesz a Breda kölcsönjátékosa, a holland együttes pedig jövő nyáron kivásárolhatja a Vidiből a játékjogát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik