Foci

Róth Antal célja a két győzelem megszerzése

Nem akar számolgatni, ezért kizárólag a két győzelmet tartja elfogadható célnak az olimpiai válogatott edzője.

“Minden országban a felnőtt válogatott az elsődleges, így Egervári Sándor szava a döntő, hogy kit hív be az A-csapatba. Persze négy játékos nem kevés, akik most a felnőttek között juthatnak szóhoz, de ezt meg kell tudnunk oldani” – mondta Róth Antal az MTI érdeklődésére.

A szövetségi edző ugyanazt a problémát emelte ki, mint amit Egervári Sándor az A-válogatott esetében, nevezetesen, hogy korábban a keret nagy része rendszeres játéklehetőséghez jutott klubjában, míg most ez meglátása szerint csak a játékosok felére igaz.

Amennyiben a magyar U21-es (olimpiai) válogatott szombaton Székesfehérváron megveri a listavezető Wales csapatát, majd jövő kedden, az Üllői úti Albert Stadionban legyőzi a bosnyákokat is, biztosan a továbbjutást érő első helyen végez.

Wales jelenleg egy ponttal előzi meg a magyar együttest. A tíz csoportból az első helyezettek mellett a négy legjobb második jut tovább, a tizennégy együttes pedig oda-visszavágón dönt a jövő évi Európa-bajnokság hét résztvevőjéről. Az Eb – melyen a dánok, mint házigazdák automatikus indulók – egyúttal olimpiai selejtező lesz a 2012-es londoni játékokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik