Foci

Egervári: bravúr lenne Svédországban győzni

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nem jó, hogy a nemzeti együttes tagjai keveset játszanak a klubokban.

“A svédek az esélyesebbek, de szeretnénk meglepetés-eredményt elérni” – mondta újságírói kérdésre Egervári Sándor szövetségi kapitány a Telkiben rendezett nyilvános edzést követő sajtótájékoztatón. “Bravúros eredmény lenne nyerni, elvégre akkor olyan csapatot győznénk le idegenben, amely a második kalapból került a csoportunkba.”

A kapitány elmondta, egyedül varga József bajlódik ksiebb sérüléssel, nagyobb baj viszont, hogy több játékosa kevés lehetőséghez jut klubcsapatában. A nyáron kinevezett szakember szerint nem kizárólag csak a svédek legnagyobb sztárjának, Zlatan Ibrahimovicnak a semlegesítésére kell koncentrálni, mert rajta kívül is vannak nagyon veszélyes támadó felfogású futballisták a skandináv együttesben.

“A jövő keddi, Moldova elleni találkozóra taktikailag elsősorban a támadó szekcióban lesz változtatás, de erre fel vagyunk készülve, nem okozhat problémát” – jelentette ki Egervári.

“Reálisan nézve a második, harmadik helyre lehet esélyünk a csoportban. Ez persze nem azt jelenti, hogy feltett kezekkel megyünk majd ki a pályára Hollandia ellen, de a vb-döntős Oranje előttünk jár. Nekünk a svédekkel és a finnekkel kell versenyben lennünk” – mondta Dzsudzsák Balázs a távirati irodának.

A magyarok csütörtökön utaznak Stockholmba, ahol pénteken 20 órától találkoznak a svédekkel, majd rögtön a mérkőzés után hazautaznak. Jövő kedden Moldova válogatottját fogadjuk az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik