Foci

A Loki-szurkolók a felelőst keresik

Debrecenben óriási a felháborodás, a szurkolók a felelősök eltávolítását követelik.

“Katasztrófa, szégyen, amatőrizmus” – ezek a legenyhébb jelzők, amelyeket a szurkolók mondtak illetve írtak a különböző internetes fórumokon a DVSC Futballszervező Zrt. vezetőivel kapcsolatban. A szurkolók péntek délután tudták meg, hogy nevezési hiba miatt veszélybe került kedvenc csapatuk szereplése az Európa Ligában. A játékosok Bulgáriából hazafelé a repülőn ülve tudták meg, hogy Máté Pétert nem nevezték a meccsre, ezért pályára sem léphetett volna a Liteksz Lovecs gárdája ellen. A szurkolók sajnálják a focistákat és a felelős vagy felelősök megbüntetését követelik. Véleményüket ígéretük szerint vasárnap a Videoton elleni bajnoki rangadón is elmondják majd az Oláh Gábor utcai stadionban.

“A játékosok megcsinálták, ami az ő dolguk. Fel kéne nőni egy-két embernek a klubnál, hogy mások munkáját ne tegyék így tönkre” – ezt mondta szombaton a Független Hírügynökségnek Pethe Tamás, a Loki Szurkolók Egyesületének elnöke. A városban óriási a felháborodás. A Debrecen az Európa Liga csoportkörében a holland PSV Eindhoven, az olasz Sampdoria és az ukrán Harkov ellen játszana ugyanis. A hiba miatt azonban lehet, hogy végül kizárják a nemzetközi sorozatból a magyar bajnokot. A kizárás – a sportszakmai és az erkölcsi kár mellett – több százmillió forintos veszteséget is jelentene a klubnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik