Foci

Két poszton erősített a Chievo

A veronai egyesület a védő- és a támadósorát is megerősítette.

A Chievo két futballistával erősített. A római Marco Andreolli a védelmet acélosítja majd, a belga Charleroi együttesétől érkező francia Cyril Thereau pedig a csatársorban lesz bevethető. A veronai klub hivatalos honlapján, a ChievoVerona.it-en erősítette meg a két futballista megszerzését.

A kevés szerephez jutó 24 esztendős Andreolli már korábban jelezte, hogy szeretne távozni a Roma együttesétől, s a fővárosi egyesület áldását adta a klubváltásra. Az Inter neveltje 2007-ben érkezett Rómába, ám a „farkasok” kezdőcsapatában ritkán jutott szerephez, így két alkalommal is kölcsönben szerepelt: 2008-tól a Vicenzában és a Sassuolóban játszott.

A 27 éves Thereau az Orleans együttesében kezdte profi pályafutását, de megfordult az Anderlecht ás a román Steaua csapatában is. A 189 centis csatárnak kiváló a fejjátéka, de emellett technikás játékosnak számít, a Lokeren elleni márciusi bajnokin a félpályától cselezte magát az ellenfél kapujáig; végül mesterhármassal zárta a találkozót.

„Két új játékos érkezett a sárgakékekhez: az AC Chievo Verona ezúttal is szeretné közölni, hogy megszerezte a Roma védőjét, Marco Andreollit” – állt az olasz együttes kommünikéjében. „A Chievo ugyanakkor Cyril Thereau-t is leigazolta a Charleroi csapatától. A két játékost szerda délután mutatják be hivatalosan a sajtónak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik