Foci

Elmarad a bundabotrányba keveredett “lokisták” tárgyalása

Ma nem leszünk okosabbak a két eltiltott debreceni focista, Vukasin Polekszics és Mészáros Norbert ügyében.

Ismeretes, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) még júniusban eltiltotta a játéktól 2011 végéig Mészáros Norbertet, a DVSC hátvédjét, valamint Vukasin Polekszicset, a csapat kapusát. Utóbbit 2012. június 30-ig száműzték.

A vád szerint a két labdarúgót megpróbálták megvesztegetni a csapat egyik (a Liverpool elleni, egyébiránt 1-0-ás liverpooli győzelemmel végződő) meccse előtt, és bár ők visszautasították az ajánlatot, erről nem beszéltek senkinek. Ez pedig kimeríti a szabályok megszegését.

Az ügy fellebviteli tárgyalása hétfőn lett volna a svájci Nyonban, ahová a Nemzeti Sport értesülései szerint a két focista vasárnap, titokban utazott el. A sportnapilap weboldala szerint ez a tárgyalás végül elmarad, ennek oka pedig az, hogy a védett tanú lebetegedett.

Hogy mikor lesz folytatás, azt egy későbbi időpontban tudjuk majd meg.

Vukasin Polekszics arra hivatkozik fellebbezésében, hogy a kísérletet elhárította (igaz, saját lakásában találkozott a megvesztegetővel), továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás. Mészáros Norbert azt kívánja igazolni a fellebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba semmiféle mérkőzést befolyásolni szándékozó személlyel.

Az Index hírportál tudni véli, hogy Polekszicsnek a Liverpool ellen 80 ezer eurót ajánlottak fel, és azt is, hogy nemcsak az angolok elleni, hanem valamennyi BL-meccs érdekelt lehet az európai csalássorozatban. Sőt, a Kalmar elleni selejtező, és a 2008-as Young Boys elleni UEFA-kupa találkozó is gyanús lehet.

Ráadásul a Debrecen többször is úgy vesztette el a meccset, hogy 1-0-s vezetésre tett szert. Az előnyből elbukott meccsre nagyobb szorzóval lehet fogadni az irodákban, így a nyeremény is nagyobb lehet.

Az ügynek természetesen lesz még folytatása, amiről mi is beszámolunk majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik