Foci

Prukner Juniorban látja a jövő emberét

A vasárnapi bajnokin bakizó brazil védőt védelmébe vette a Ferencváros vezetőedzője.

Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvédtől a magyar élvonal legutóbbi fordulójában. A kispesti gárda vezető gólját egy hatalmas védelmi előzte meg, Ranilovic kapus és Junior nem értették meg egymást, Rufino használta ki a kommunikációs zűrzavart.

Prukner László, a Fradi vezetőedzője védelmébe vette korábbi kaposvári játékosát, elmondta, hogy amennyiben a brazilnak megjön a kellő önbizalma, úgy az FTC egyik meghatározó labdarúgója lehet.

„Junior a Santos U21-es csapatának csapatkapitánya volt, ami jól jelzi, tehetséges futballista. Ismerem őt Kaposvárról is, tudom, mik az erényei, miben kell fejlődnie. Teljesíteni csak akkor tud, ha megvan a kellő önbizalma, de ezen a téren egyelőre nem áll jól. Bíztam abban, hogy a közönség segítségével ez hamarosan visszajöhet számára, de nyilván ez nem ezután a meccs után lesz. A két hiba nagyon megfogta vasárnap, feszülten is játszott, és azt sem szerettem volna, ha második sárgával kiállítják. Így jobbnak láttam gyorsan lecserélni, de ennek oka az is volt, hogy Kulcsár beállításával szerkezetet váltottunk. Biztos vagyok abban, hogy a fiatal brazil védő idővel magára talál, hosszútávon pedig nagy értéke lesz a Ferencvárosnak” – idézi Pruknert az ftc.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik