Foci

Bellamy végül Gyepes klubtársa lett

A Manchester City labdarúgócsapata egy évre kölcsönadta Craig Bellamyt az angol másodosztályban szereplő Cardiff Citynek.

A 31 éves walesi csatár megszerzésével nagyot erősödött a cardiffi gárda, melynek célja, hogy feljusson a Premier League-be.

Bellamy a legutóbbi szezonban kiválóan játszott a manchesteri csapatban, 10 bajnoki gólt szerzett, de a nyáron átigazolásokra 100 millió fontot költött csapat edzője, az olasz Roberto Mancini már nem számolt vele a mostani idényre.

A walesi támadót a hírek szerint több élvonalbeli klub, a Fulham, a Tottenham és a Sunderland is szerette volna megszerezni, az együttes elöljárói azonban úgy döntöttek, hogy nem erősítik riválisaikat és inkább az elitbe vágyó cardiffi együttesnek adják a csatárt.

“Mindig is szerettem volna szülővárosom csapatában játszani, és segíteni a feljutásban, nagyon örülök” – nyilatkozta a játékos, aki korábban azt is fontolgatta, hogy manchesteri mellőzése miatt visszavonul.

A Cardiff City már két mérkőzésen túl van a 2010/2011-es bajnokságban, s jelenleg négy ponttal áll a táblázaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik