Foci

Heti egy kilót kell leadnia a West Ham játékosának

Ha nem teszi meg Benny McCarthy, pénzbüntetést kap a londoni csapat vezetőitól.

David Sullivan, a klub tulajdonosa pénteken úgy nyilatkozott, elfogyott a türelmük a hosszabb ideje súlyproblémákkal küzdő 32 esztendős csatárral szemben, s kemény fogyókúrás programot írtak neki elő.

“Ha nem veszít a súlyából, akkor megbüntetjük, de természetesen nem várunk csodát – mondta Sullivan a Daily Telegraphnak adott interjújában. – A cél, hogy hetente egy kilóval mutasson kevesebbet a mérleg, összességében pedig nagyjából öt-hat kilót kell leadnia.” A tulajdonos szerint McCarthy táplálkozásával lehetnek problémák, mást ugyanis nem tudnak feltételezni, mert a futballista megfelelően elvégzi az edzésmunkát.

“Úgy gondoljuk, hogy nem tartja be a szerződésében foglaltakat – tette hozzá Sullivan. – Nem akarjuk éheztetni, ugyanakkor jó lenne, ha kevesebb fagylaltot, süteményt és bort fogyasztana.”

A dél-afrikai válogatottból a hazai világbajnokság előtt éppen a túlsúlya miatt kikerült támadó januárban érkezett a londoni együtteshez, de csak öt mérkőzésen lépett pályára, s valószínűleg a szombati, Aston Villa elleni idei első bajnoki találkozón sem kap majd lehetőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik