Foci

Lipcsei összecsap Bognár Györggyel

A hétvégén elkezdődik a labdarúgó NB II-es bajnokság is. A Fradi második csapata Bajára látogat.

A zöld-fehérek második csapatának vezetőedzője Lipcsei Péter, aki a tavalyi szezon végén vonult vissza az aktív játéktól. Segítője Tuboly Frigyes, míg a bajai együttesnek, amely szintén most jutott fel a másodosztályba Bognár György, egykori 50-szeres válogatott a mestere (mostanában szakkommentátorként is dolgozik).

A Baja egyébként Nagy Tamás vezetésével jutott fel az NB II-be, de ő éppen a Fradihoz igazolt, hogy Prukner László munkáját segítse.

– Új csapatot építenek Baján, egy olyat, amely ütőképes lehet az NB II-ben is – mondta Lipcsei Péter az ftc.hu oldalnak. – Egy ismerőssel is találkozhatunk majd szombaton, hiszen Szili Attila Bajára igazolt. A középpályással annak idején együtt játszottam a Fradiban Garami Józsi bácsi irányítása alatt. Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a másodosztály jóval erősebb az NB III-nál. A felkészülés alatt kemény munkát végeztünk, az edzőmeccseken jó teljesítményt nyújtottak a srácok. A bajnoki azonban teljesen más lesz, nagyon várom már, szeretnék győzelemmel debütálni – olvasható Lipcsei Péter nyilatkozata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik