Foci

A Celtic Glasgow vinné Bellamyt

Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy Craig Bellamy aggódik saját pályafutásáért. Akár meg is oldódhat a karrierje.

A Manchester City walesi támadója kevés játéklehetőséget kapott az előző szezonban Mancinitől, és az igazolásokat nézve ez az elkövetkezendő idényben sem lenne másképpen.

Bellamy a héten nyilatkozta, hogy amennyiben nem játszik sokat, abbahagyja az aktív focizást. Ráadásul úgy tűnik, kimarad a Temesvár elleni Európa Liga-meccsre készülő City keretéből is.

Neil Lennon, a skót Celtic első embere most azt mondja, mindent megtesz annak érdekében, hogy a Norwich, a Coventry, a Newcastle, a Blackburn, a Liverpool és a West Ham korábbi csatára újra Glasgowba kerüljön – írja a skysports.com oldal.

“Már beszéltünk a Manchester vezetőivel, és folyamatosan tárgyalunk is velük. Helyzeti előnyünk, hogy mi nem a Premier League-ben szereplünk, és Craig játszott már nálunk öt hónapot, amit nagyon élvezett. Jó kapcsolatot ápol a szurkolókkal is. Úgy gondolom, a Chelsea és a Manchester United játékosain kívül ő volt a legjobb a tavalyi szezonban az angol bajnokságban” – mondta Lennon, szavaiból pedig kitűnik, valóban szeretnék megszerezni Bellamyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik