Foci

Pintér és Herczeg is bizakodó a sorsolás után

Pintér jobban örült volna az idegenbeli kezdésnek, a Loki menedzsere szerint 50 százalék az esély a továbbjutásra.

A Győri ETO a horvát Dinamo Zagrebbel, a Debreceni VSC pedig a bolgár Liteksz Loveccsel találkozik a labdarúgó Európa Liga 4., utolsó selejtezőkörében, amelynek tétje a csoportkörbe kerülés.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában pénteken megtartott sorsolás értelmében mindkét magyar alakulat hazai pályán kezdi a párharcot. Az első mérkőzésekre augusztus 19-én, a visszavágókra pedig augusztus 26-án kerül sor.

“Tudjuk, hogy a Liteksz a szlovák bajnok Zsolnával szemben maradt alul a BL harmadik körében – értékelte a sorsolást Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere az egyesület hivatalos honlapján. – Az elkövetkezendő napokban próbálunk minél több információt beszerezni a csapatról.

Azt gondolom, ötven-ötven százalék az esélyünk a továbbjutásra. Tavaly a bolgár bajnokot kivertük, ám ebből nem szabad kiindulni, mert minden meccs és minden csapat más. Az biztos, nem lehet rossz együttes, ha megnyerte hazája küzdelemsorozatát. Szeretnénk eredményesen szerepelni ellenük, ennek érdekében igyekszünk mindent megtenni” – mondta Herczeg András.

“A sorozat ezen szakaszában már nincsenek könnyű ellenfelek – nyilatkozta Pintér Attila, a Győr vezetőedzője az MTI-nek. – Megmondom őszintén, nagyon bízom a csapatomban, ha már eddig eljutottunk, szeretnénk bejutni a csoportkörbe. Azért jobb lett volna, ha idegenben kezdhetjük a párharcot, de ez a gárda már megmutatta az előző két körben, hogy idegenben is képes jó eredményt elérni. Megpróbálunk minél jobban felkészülni majd az ellenfélből” – így Pintér, aki a Montpellier kiverése után joggal bízik a győri fiúkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik