Foci

Herczeg: az első gól megfogott minket

A Bajnokok Ligája selejtezőjéből a Basel ellen kieső Debrecen klubmenedzsere értékelte a szerdai mérkőzést.

Ahogy arról beszámoltunk, a Loki 3-1-re kapott ki Bázelben, így 5-1-es összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupa további küzdelmeitől. A hajdúsági gárda az Európa Liga selejtezőiben folytatja, ahol az utolsó körben csatlakozik be a sorozatba, így a főtáblára kerülést is kiharcolhatja.

Az ellenfél kilétére a pénteki, nyoni sorsoláson derül fény.

Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere szerint az első szűk fél órában partiban volt csapata a jóval esélyesebb svájciakkal, az első gól azonban visszavetette játékosait.

“Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a második játékrészben azonban fölénybe került a Basel és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Úgy léptünk pályára, hogy próbáljunk támadni, az első 25 percben jól is játszottunk, több olyan lehetőség adódott, amiből helyzetet kellett volna kialakítani, de rendre rossz döntéseket hoztunk: amikor be lehetett volna passzolni, ellőttük, amikor lőni kellett volna, továbbpasszoltuk a labdát. Sosem jön jól egy gól, de úgy érzem, a Basel első találata visszavetette a csapatot. Utána már nem tudtunk partiban lenni a hazaiakkal, sokkal jobbak voltak. Sajnálom, mert az elején lett volna lehetőség a vezetés megszerzésére. A szünet után belementünk egy adok-kapokba, amelyben a hazaiak felülmúltak bennünket” – értékelt Herczeg András a dvsc.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik