Foci

Új focicsapata van Szegednek

Profi Futball Kft. néven új, a labdarúgó NB III Alföld csoportjában KITE-Szeged néven csapatot is működtető cég alakult Szegeden.

A Profi Futball Kft.-t július 20-án jegyezték be a cégbíróságon, többségi – 51 százalékos – tulajdonosa Kiss-Rigó László, Szeged-Csanád megye püspöke, a kisebbségi kört pedig Magyar Anna, Molnár Róbert vállalkozó és Bakai Csaba, a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, az új klub ügyvezetője alkotja.

A zöld-kék-fekete színekben szereplő KITE-Szeged indulása az NB III-ban a megyei bajnokság győztese, a Csongrád visszalépése után a második Kistelek révén adódott – innen a KITE név is -, amelyet felkértek a harmadik vonalban való indulásra. A csapatot a korábbi NB I-es labdarúgó, Major László, illetve novemberi eltiltásáig segítője, Brinszki Adrián irányítja. Az együttesben a 29-szeres válogatott, 44 éves Keller József és a futsalos Kovacsics Károly mellett játszik az FTC volt csatára, Horváth Péter is. Szegednek már van egy NB III-as együttese, a Tisza Volán SC.

“Bízom benne, hogy a két klub nem ellenségként, hanem mint legyőzendő ellenfél tekint egymásra. A város szeretné motiválni mindkét felet, hogy együttműködve haladjon az NB II felé – mondta Botka László, Szeged polgármestere. – Ezért a Tisza Volán városi támogatását 10-ről 15 millióra emelte, éppen annyira, amennyit az új klub is kap. Az egy plusz egyéves szerződés elsődleges célja, hogy a 2012-13-as szezonban már legyen NB II-es csapata a városnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik