Foci

Rudnevs a Lech Poznan játékosa lett

Végérvényesen biztossá vált, hogy a Zalaegerszeg lett támadója a lengyel bajnokhoz igazolt.

Már jó ideje folyt a találgatás, vajon Artjoms Rudnevs, a ZTE támadója elfogadja-e a lengyel Lech Poznan ajánlatát, és a két egyesület meg tud-e egyezni a játékos vételáráól.

A hét elején ugyanakkor már sejteni lehetett, hogy megköttetett az üzlet, és szerdán a Poznan hivatalos weboldalán már nyilatkozott is a csapat elnöke, sőt Rudnevs is.

– Nagyon boldog vagyok, hogy négy évre aláírtam. Úgy érzem, jó döntést hoztam. Ez a csapat és ez a hely tökéletes a számomra, itt tudok fejlődni. Kicsit türelmetlen voltam, az elmúlt hetek eseményei alatt, de azt hiszem, ennek vége. Minél hamarabb stabil tagja akarok lenni a csapatnak – olvasható a Lech Poznan weboldalán.

A csatár meghatározó játékosa volt a tavaly a középmezőny élén végző Zetének, és ott volt a pályán az első fordulóban is, amikor a Kaposvár 5-3-ra tudott nyerni Zalaegerszegen.

Rudnevs négyéves szerződést kötött a Poznannal, de a BL-selejtezőben még nem léphet pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik