Foci

Lipták és Elek is kezdhet az angolok ellen

Egervári Sándor, a labdarúgó válogatott kapitánya a Videoton weboldalának nyilatkozott terveiről és a Vidi-játékosok szerepéről.

A kapitány elmondta, mindig a győzelem lesz a cél a csapat számára, most pedig nagyjából azokat a játékosokat hívta be a keretbe, akik a legjobb formában vannak. A mostani keret nagy része szerepet kap majd a Svédország elleni szeptember 3-ai Eb-selejtezőn.

Egervári Sándor szerint nem véletlenül kerültünk a negyedik kalapba, de a cél, hogy legalább a harmadik helyet megszerezze a csapat. A szakember elmondta, örül Lipták Zoltán és Elek Ákos jó játékának, sőt: “Tulajdonképpen mindketten jó eséllyel pályáznak arra, hogy kezdők legyenek akár már az angolok ellen”. Gosztonyi András is reménykedhet: “Játéktudása és jó versenyzői tulajdonsága alapján az elkövetkezendő években biztos vagyok benne, hogy lehetőséget fog kapni a felnőtt válogatottban. Elsietni azonban nem lenne szerencsés sem a labdarúgó számára, sem a válogatott eredményessége szempontjából” – nyilatkozta Egervári Sándor a Vidi.hu oldalon.

A magyar csapat augusztus 11-én lép majd pályára a Wembley-stadionban Anglia ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik