Foci

Herczeg András bizonyítaná, hogy jó csapat a Loki

Megtartotta a Basel elleni Bajnokok Ligája visszavágó előtti sajtótájékoztatóját a Debrecen klubmenedzsere.

Herczeg András Bernáth Csaba csapatkapitánnyal jelent meg a St. Jakob-Park egyik termében közel húsz – főleg svájci – újságíró előtt – írja a csapat hivatalos honlapja, a loki.hu.

– A szakértők a Baselt tartották esélyesebbnek, de úgy érzem, hogy az első mérkőzésen sok helyzetünk volt, csak sajnos nem tudtuk értékesíteni – kezdte Herczeg András. – Ellenfelünk jól játszott Budapesten, és két távoli lövéssel megszerezte a győzelmet, így jelentősen megnövelte az esélyeit a továbbjutást illetően. Azon a találkozón a tavaszi csapatból, amely bajnokságot nyert, nyolc kezdő nem tudott játszani különböző okok miatt.Természetesen azért szeretnénk a holnapi mérkőzésen is bizonyítani, hogy jó csapat vagyunk. Tiszteltjük a Baselt, komoly gárda, de nem feltett kezekkel lépünk pályára. Remélem, olyan teljesítményt tudunk nyújtani, hogy az értünk szurkolók büszkék lesznek a csapatunkra.

Herczeg András elmondta, nem nagyon fog változni a kezdőcsapat az egy héttel ezelőttihez képest, a hétvégi bajnokin pedig azért szerepeltek más összeállításban, mert a fiataloknak és az új igazolásoknak meg kell szerezniük a meccsrutint.

Laczkó Zsolt és Kabát Péter felépült sérüléséből, ám Rezes László és Szilágyi Péter kidőlt a sorból, Szakály Péter pedig még mindig nem bevethető.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.