Foci

Európaivá varázsolná a japán ligát a vezető

Junji Ogura szerint, ha az ázsiai országban is ősztől tavaszig tartana a bajnokság, az a válogatott teljesítményére is jó hatással lenne.

A kelet-ázsiai szövetségeket tömörítő szervezet, egyben a Japán Labdarúgó Szövetség elnöke szerint 2015. előtt véghez kellene vinni a reformot. A 18 csapatos J-League most márciustól decemberig tart.

„Ez egy olyan dolog, amit mindenképpen meg kell csinálnunk. Reményeink szerint az elkövetkező 5-10 évben, persze ha a költségvetés lehetővé teszi. A FIFA versenynaptára főleg az európai labdarúgást veszi figyelembe, az öreg kontinensen pedig augusztustól májusig tart, ez nálunk azonban arra késztetné a csapatokat, hogy fektessenek be talajfűtésbe. A változtatás mindenképpen szükséges, ha azt szeretnénk, hogy Japán továbbra is ott legyen a nagy világeseményeken, és hogy egyre jobb teljesítményt érhessen el” – mondta a 71 éves vezető az Ázsia Labdarúgó Szövetség, AFC hivatalos honlapjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik